Szerény(telen) személy(i)ségem pennát ragadott, mert szeretné valós mivoltában valós kapcsolati hálóját kivetni rád (mint öreghalász). Ragadozói és öreghalászi mivoltomban írok tehát, a pennát – mint korábban írtam már – tehát megragadtam. Persze csak klimpírozok itt a billentyűzeten, de a zongoristáról már nem is beszélek, ő talán mégis több joggal mondja magáról, hogy klimpírozik, mint én.
Szóval hogy szavam ne felejtsem, teljesen belefeledkeztem a… mibe is? Látod, már szavam felejtettem, de csak szinte… A pillantásod sugár-áradásába, ami a képernyő hideg katódsugarán át is teljesen rabul ejtően izzó. Még az izzót is lekapcsoltam a plafonon, hogy egyedül a szemed sugárizzása világítson-melegítsen…
De belecsapok a közepébe, mert érzem, hogy nem lesz ebből költemény, ha sokáig habozom-ragozom a mondandóm, talán még elbizonytalanodsz: bizonyosan kell-e válaszolnod ennek a szófacsaró öreghalásznak, vagy sem. A kérdésem hát: milyen módon viszonyul a belső univerzumod alaprezgése egy tolna megyei tanár-költő-borász-masszőr-irodalmár-gondolkodó-felhőnéző-kocogó-kacagó-könnyező-nevető, egyszóval úgyis mint ember, vagyis (mit tagadjam, rólam van szó): az én rezgésem keltette interferenciákra?
Volna kedved tovább mélyülni egymás csillagrendszerébe?
Nem fűzöm tovább a kérdésem, amit kell, úgyis el tudod dönteni ennyi alapján, de szeretném ha tudnád, amíg a válaszod meg nem érkezik, ezer (és egyszer) megnézem a levélszekrényem virtuális megtestesülését…
Pillantásod sugár-áradása…
2011 május 11. | Szerző: RandiNő
Oldal ajánlása emailben
X